Eljegyzésmegörökítés
Magyarországon először
Kapcsolatfelvétel
Eljegyzésmegörökítés
Magyarországon először
Kapcsolatfelvétel

Rólunk

Évek óta esküvő megörökítéssel foglalkozunk, az elmúlt időszak pedig megerősített minket abban, hogy mennyire szeretjük ezt csinálni.

A párokkal való közös munka, az érzelmek, amiket megörökíthetünk, és amit ezek megörökítésével adhatunk a pároknak, a megannyi új ember és kapcsolat amit mi kaptunk ezen munka által mind-mind arra inspirált bennünket, hogy profilunkat tovább bővítsük.

Ezzel pedig lehetőséget szeretnénk nyújtani neked/nektek és magunknak is arra, hogy még több érzelmet, élményt és eseményt örökítsünk meg, és még inkább végig kísérjük szerelmetek történetét, ezzel egy keretbe foglalva a házasságot az eljegyzéstől, egészen a nagy nap pillanatáig.

A folyamat

Első lépés
Kapcsolatfelvétel
Megismerkedünk

Amennyiben munkáink elnyerték tetszésed, vedd fel velünk a kapcsolatot, és alkalmat teremtünk rá, hogy megismerjük egymást és minden apró részletet, ami fontos lehet az eljegyzésetek, és annak megörökítése kapcsán.

Második lépés
Terepszemle
Kimegyünk együtt a helyszínre

Itt már konkrét elképzelésekkel indulunk neki a terep bejárásának és elpróbáljuk a pillanatot. Összerakjuk fejben a tervet, megkeressük a kameráknak a tökéletes helyeket, ahonnan megörökítjük az eljegyzés varázslatos pillanatát.

Harmadik lépés
A nagy nap
A megörökítés pillanatai

A jeles napon már Ti vagytok a főszerepben, mi a háttérben, észrevétlenül tesszük a dolgunkat a megbeszéltek szerint, és várjuk, hogy megörökíthessük életeteknek ezt a jeles pillanatát, anélkül, hogy ebből Ti bármit is érzékelnétek. 

Abban az esetben, ha a párod nemet mondana, vagy észre venne bennünket az eljegyzés közben, természetesen az egész nem kerül semmibe! 😉

Ne felejtsd el kitörölni a böngészési előzményeket, miután felvetted velünk a kapcsolatot! 😉

Galéria

Ropogósan friss ez a projekt még számunkra, így nem rendelkezünk referenciával, de ha Te, vagy valamelyik barátod tervez eljegyzést és megosztod vele oldalunkat hálásak leszünk érte. 🫶🏻

Kapcsolatfelvétel

error: Védett tartalom !!